Már egy ideje érik bennem ez…. Le kell írjam..

 Újra itthon , újra minden mindegy és azt érzem megint hogy tenni sem akarok semmiért… úgy érzem túl nagyot kockáztatok ha megint elkezdek ugrálni. Elegem van már a sok csalódásból , sokszor azt érzem jó nekem így minden ahogy van pedig ez a minden lányeglben a semmi , ahhoz képest amit az élettől várhatnék … De ááá már annyira félek .

Ha csak az emlékekre gondolok is megrémíszt a mult által előre vetített jövőkép , aminek ugyan nem kellene feltétlenül rossznak lenneie de már alig hiszem hogy lehet jó is….

Sorra derül ki hogy azok az emberek akik  számomra fontosak voltak , szinte semmit sem jelentek nekik , vagy legalább is nem azt amit szerettem volna… Elfogdom , de még is nehéz… Igazándiból eddig egyik álmom sem vált valóra… de minek is álmodozni ? Igen sokszor az visz előre… de , ha még sem válik valóra ? Mert előfordul.. Áhhh

Nincsen kedvem ehhez az egészhez….

Estén ként amikor oda kerül a sor hogy alvás legyen , el kell foglaljam magam valamivel , amíg olyan állapotba kerülök hogy ne tudjak gondolkodni és el aludjak azonnal , mert másképp jönnek az emlékek , gondolatok , és a rengeteg „ Miért-el ” kezdődő kérdés , amire nincsen válasz és csak a sötéségbe suttoghatom , és közben a hiába való könnyek amik leperegnek  az arcomon , amik nem változtatnak semmin , mint ahogy egyre nyilvánvalóbbá válik bennem a godnolat ,

 A BOLDOGSÁGOT NEM NEKEM TALÁLTÁK KI..

 Talán , valamikor lesz még kedvem közdeni , és tudom semmi nem lehetelen de sokszor túl nagy ára van ha nem sikerül… most gyenge vagyok az ilyesmihez…

 Túl sok most az az igazság , amit fel kell dolgoznom és el kel fogadjak… de majd az idő talám segít….

 Ha meg nem… lehet hogy hülyeség és nem is nyugtat igazán , de nem én vagyok az egyetlen ember aki szerelem nélkül , boldogatlanul él… L

"A fejfámra csak azt írjátok , az élete szomorúságban virágzott. Csak egy kis boldogságot akart kapni , de hagyták őt élve elhervadni "