Igen !  Szerintem is furcsa így együtt a két szó... De még is sajátos fogalommal bír számomra..

Ha csak egy fél percre is nincsen meg a napi elfoglaltságom , perceken belül hatalmába kerít az érzés... vágyakozás , egyedül lét , magány...

Azok az emberek akiket közel éreztem magamhoz , egyre inkább úgy érzem el távolodom tőlük... hogy miért ? Mert nem szerethetem őket , nem szerethetem őket , mert ilyen olyan okok miatt én nem lehetek számukra az igazi.. Távolság , a közös élet tér hiánya.. , vagy éppen hogy másképpen gondolkodunk magáról az " együtt lenni " érzésről , vagy épp mert hogy csak mint barát kellek...

Fura és rossz érzés , mert hiába nem jöhettek lére az ugymond idilli körülmények , sokszor még csak az ismerkedéshez sem... de igazán meg szerettem őket... Okos cselekedet volt e.. megszeretni valakit , akivel esélyem sincsen.. Már tudom. NEM!

Szeretnék velük beszélgetni de sajnos nem tudok a nélkül hogy kedveskedjek , hízelegjek nekik.. ha csak a napi dolgokról beszélgethetünk , úgy érzem semmiről nem beszélünk és mintha nem is lehetnék önmagam... De nincsen választásom, el kell fogadjam azt hogy hiába is flörtölök , udvarolok , soha nem lesz úgy ahogy szeretném...

Barát ként kezelni... ?

Roli a fogadott bátyóm is barát de ha nem ismerne akár még azt is hihetné hogy  bele zúgtam , ahogy sokszor kimutatom az iránta való sokszor túlzásba is vitt rajongásomat... De ő tudja... nincsen ebben semmi hátsó szándék részemről, egyszerűen ilyen vagyok... ha érzek valamit és ki mutathatom , azt amilyen intenzíven élem meg belül , pont ugy tapasztalhatják azok is akik iránt érzem...

Szóval , meglepő az ha egy olyan ember iránt akit eleve olyan szándékkal ismertem meg hogy az lehet számomra aki nekem a minden és talán én is az lehetek neki.... , hogy nem tudok másként viszonyulni...

Kérik;- Legyünk barátok... beszélgessünk másról , miközben én azt érzem hogy bárcsak mondhatnám bárcsak becézhetém.. bárcsak... és így tovább...De lehetetlen..

Mivel a végletek embere vagyok , vagy minden vagy semmi , ebben sem tudok jól dönteni..

Mit tegyek ? Ne beszéljek velük... ? Talán jó ötlet így megkímélem őket a felesleges bűntudattól , hogy ne érezzék azt hogy valamit adniuk kellene  , és attól hogy azt higgyék valami rosszat tettek miért nekem rosszul esik ha érzéseim viszonzatlanok maradnak ?

Talán igen...

Nem vagyok mazohista és igen is fáj ,hogy egyik sem lehet az én szerelmem.. de ha így megkönnyítem az életüket és nem okozok bűntudatot azzal hogy nem szeretnek engem úgy ahogy én szeretném , akkor könnyebb lesz úgy hogy nem beszélünk...

ha pedig még is " muszáj " lesz , akkor el beszélgetek arról amit ők szeretnének , el mondom amit hallani szeretnének és azt ami én vagyok nem mutatom , mert nem tehetem... hiába valóság , ha nem szerethetek az nem én vagyok...

Rossz folyton azt érezni , hogy valami rosszat teszek azal hogy szeretek valakit , és rossz érzés bűntudatot okozni a szeretetemmel.

Mind ennek ellenére nem feledkezem meg róluk , mindig ott lesznek számomra ahol már örök hely foglaltatott számukra, a SZÍVEMBEN , abban a szívben ami annyira tud szeretni , hogy inkább megsebzí magát , minthogy az övékét sebezze meg :'(