Haza értem , itthon anyuék hülyeségei és az összes többi köszöntött és az ő határtalan hiánya.

De reménykedtem mind addig amíg tanfolyam és meló kapcsán fel nem hívott....Ekkor mondta hogy elbúcsúzva tőlem, úton hazafelé , elgondolkozott hogy nem igazán tudnánk ezt a dolgot megoldani..... már ami a kapcsolatunkat illeti... táv meg ilyesmi miatt.

Én erre persze elkezdtem bőgni a telefonban... na nem direkt hanem annyi álom és ábránd amiben reménykedtem most megint olyan távol került tőlem. egy órát beszélgettünk és amikor mondtam neki hogy tegyük le, mert már nem akartam hogy hallja hogy sírok , nem akart magamra hagyni.

Azt mondta, nem akar engem elveszíteni és hogy én sem fogom őt. Muszály volt elfogadnom a dolgokat... A távolság , pénz és az hogy nem volt közeg amiben jobban megismerhettük volna egymást , falat emelt közénk. Az óta is telefonál nekem és sms-ezünk.

Ő barát ként kezel, én pedig ha lehetne , szeretném őt, de én mondjuk így is ezt teszem.Lehet hogy balgaság , de nem érdekel ..... kell hogy szerethessem. Ilyen vagyok...

Szóval ő az én egyetlenem , ami nekem most a jót jelenti.

Ha lehet majd találkozunk , és megint elleszünk :)

Írtam neki sms-t hogy tudja hogy hiányzik nekem. Este ő is írt és puszival , öleléssel és csókkal kívánt jó éjt. nem tudom mit gondoljak de de ilyen távlatokban azt hiszem nincs is értelme ilyesmin agyalni. SZERETEM , ha csak a távolból is, és még ha ő nem is ugy , de akkor is , ebből nem lehet baj...

  De szerintem ezt én sem gondoltam komolyan....